Életmentést támogattunk az Újgyőri főtéren

2020. január 07-én Miskolcon az Újgyőri Főtéren egy, a villamosról leszálló férfi lett rosszul, aki a megállóban összesesett. Az esetet térfigyelő kamerán keresztül az állampolgári észleléssel egyidejűleg a MIÖR Operatív Műveleti Központja is tapasztalta.

 

A helyszínen lévő állampolgárok mentőt hívtak, a MIÖR ügyeletese pedig a közelben tartózkodó rendész járőrök helyszínre küldéséről gondoskodott.

 

A mentők megérkezéséig a területet biztosítottuk, illetve munkatársunk a szívmegállás miatt az orvosi ellátást támogatva mellkaskompresszió alkalmazásával működött közre az újraélesztési folyamatban.

A mentők a férfit állapotának stabilizálását követően kórházba szállították.

 

Az eset kapcsán Kovács László Csaba igazgató ismételten hangsúlyozza az életmentéssel kapcsolatos ismertek fontosságát, melyet a MIÖR járőrállománya részére az Országos Mentőszolgálattal fennálló szoros együttműködés útján biztosít.

a „Biztonság Karácsonya”

Jöjjön, játsszon velünk az értékes nyereményekért!

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolc Megyei Jogú Város közös szervezésében indul a „Biztonság karácsonya” elnevezésű kampány, melyben szeretnénk játékos módon felhívni a figyelmet az ünnepi forgatag veszélyeire.

 

 

Töltse ki és küldje be a helyes megfejtést címünkre!

 

 

Postai úton:

Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály

3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32

E-mailben: bunmeg@borsod.police.hu

 

Díjak:

 

Fődíj: 68.000 Ft értékű lakásriasztó szett (beszereléssel)

II. helyezett díja: 40.000,- Ft értékű lakásriasztó szett (beszereléssel)

Ebtartók mikulása | MIÖR

A Miskolci Önkormányzati Rendészet hagyományosan, az idei évben is mikuláscsomaggal jutalmazta azokat a gazdikat, aki a kutyasétáltatáskor a közterületi tisztaság érdekében magunknál tartják a szükséges eszközöket.

 

A szabályok betartását elősegítve munkatársaink az ünnepi szaloncukorok mellett kutya ürülék összeszedő zsákot és az ebtartásra vonatkozó jogszabálygyűjteményt is osztanak.

Életmentési képzés a MIÖR-nél

Az Országos Mentőszolgálattal fennálló szoros együttműködésünk következő lépcsőjeként sor került a Miskolci Önkormányzati Rendészet teljes állományának alapfokú életmentési képzésére.

 

A Miskolci Mentőállomás vezetője Barta Tamás által tartott szakmai bemutató során mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten elsajátítottuk azokat az életmentő, újraélesztési manővereket, melyek kiemelkedő jelentőséggel bírnak a mindennapos közterületi munkavégzés során.

Idős embereken segítettünk

Az Újgyőri főtéren szolgálatot teljesítő közterület-felügyelőkhöz fordult segítségért egy idős hölgy, aki észlelte, hogy idős férje az 2019. október 28-án ismeretlen helyre távozott.

 

A szolgálatban lévő közterület-felügyelők a feleség által megadott területen (Károly és Gyula utcák) a gépjárműves szolgálat bevonásával megkezdték az idős úr keresését, akit végül a lakcímén találtak meg mentálisan megviselt állapotban.

 

A rendészek gondoskodtak az idős ember biztonságáról mindaddig, míg a gépjárműves járőrök a feleséget is hazaszállították.

ORSZÁGOSAN EGYEDÜLÁLLÓ VÁROSVÉDELMI RENDSZER – ÁTADTÁK AZ OPERATÍV MŰVELETI KÖZPONTOT

Fotó: Juhász Ákos

 

„Miskolc biztonságosabb, egy a polgárait minden szempontból kiszolgáló magyar nagyváros lett” – hangoztatta az Operatív Műveleti Központ átadóján, hétfőn délelőtt, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár. Az országban egyedülálló városvédelmi rendszernek köszönhetően mostantól huszonnégy tévéből álló monitorfal, és háromszor annyi rendész figyeli éjjel-nappal Miskolc utcáit.

 

Bátor elképzelés, gyors lebukás

A Miskolci Önkormányzati Rendészet járőreihez fordult segítségkéréssel az az állampolgár, akinek a táskáját eltulajdonították a Szinva terasz (Villanyrendőr) buszmegállójában 2019. augusztus 13-án.

 

A sértett a MIÖR járőreinek kérdésére válaszolva elmondta, hogy a buszmegálló padján ült, amikor egy ismeretlen személy a padra helyezett táskáját eltulajdonította.

Ekkor a járőrök felvették a kapcsolatot a MIÖR Térfelügyeleti szolgálatával, ahol megkezdődött az esettel érintett területek felvételeinek kielemzése.

 

A rögzített videófelvétel alapján egyértelműen megállapítható volt a cselekmény, valamit elkövetőjének személyleírása.

 

Az információk birtokában a helyszínen tartózkodó Rendész járőrök az esettel gyanúsítható személyt a sértetti tájékoztatástól számított 30 percen belül elfogták, majd a Rendőrség részére további intézkedés céljából átadták.

 

Az utolsó simításokat végzik az új Operatív Műveleti Központon

Fotó: Mocsári László

 

Csaknem ezer térfigyelő kamera, huszonnégy tévéből álló monitorfal, és háromszor annyi rendész figyeli majd éjjel-nappal Miskolc különböző pontjait.

Hamarosan teljesen üzemképes lesz az Operatív Műveleti Központ, amit a Miskolci Önkormányzati Rendészet központjában alakítanak ki. A monitorok már működnek, jelenleg a tesztelés és a kamerák bekötése zajlik. Egyszerre csaknem száz kamera képét tudják majd figyelni innen.

 

A térfelügyeleti rendszert üzemeltető rendészek számára összesen tizenhat munkaállomást építettek ki, a huszonnégy tévéből álló monitorfalon látják majd az összkamera képeket a MIÖR munkatársai. Egy monitoron akár négy kamera képét is figyelhetik, de a tervek szerint egy-egy kameraképet több monitorra is ki tudnak vetíteni. Az egy-egy kiválasztott kameraképen történő eseményeket pedig ráközelítve, sőt irányítva is tudják figyelni.

 

Forrás: www.minap.hu

Vízbe fulladástól mentettek meg a rendészek egy embert

Csak a szerencsének és a rendészeknek köszönheti az életét az a középkorú hajléktalan férfi, aki majdnem belefulladt a szökőkútba néhány hete a Centrumnál. A rendészek éppen arra járőröztek, rajtuk kívül senki nem segített a fuldokló férfinak.

 

Ha a rendészek nem emelik ki azonnal a férfit, akkor biztosan megfulladt volna. A baleset néhány hete, hétfőn reggel fél 7-kor történt. A térfigyelő kamera képein is jól látszik, hogy sokan igyekeztek munkába, várták a villamost. Sőt a férfi vízbe borulásakor még ült is valaki mellette – ennek ellenére a rendészek megérkezéséig senki nem segített neki.

 

A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor szükség van a segítségükre. Kovács László Csaba igazgató rámutatott: a segítő tevékenység ma már a munkájuk részét képezi – mutatott rá –, „kimutathatóvá vált, hogy heti szinten több alkalommal segítségre szoruló embernek nyújtanak segítséget munkatársaink”.

 

Oldalak