Elhagyott kerékpárok a Csóka utcai játszótéren

Körzeti rendészünk a mai napon a Miskolc, Csóka utcai játszótéren 2db gyermekkerékpárt talált. Mivel hosszú ideig senki nem kereste a bicikliket, illetve a környezetben végzett információgyűjtés sem vezetett eredményre, a körzeti rendész vagyonvédelmi okok miatt a kerékpárok rendészetre történő beszállítása mellett döntött.

 

A felvételen látható gyermekbiciklikkel kapcsolatosan a Miskokci Önkormányzati Rendészeten, ügyfélszolgálati időben lehet érdeklődni.

Rendészeti tábor Miskolcon

Diákok ellenőrizték a behajtási engedélyeket és közterületet, de a lovas mezőőri munkát is kipróbálhatták. A rendészet második éve szervez tábort a rendvédelmi szakon tanulók fiataloknak. A kétnapos tábor része a diákok 50 órás közösségi szolgálatnak és nyári gyakorlatának.

 

A mezőrök legfőbb segédeszközére csak a legbátrabban ültek fel – lóháton indult az ellenőrzés a miskolctapolcai üdülőövezet felé. Az ellenőrzés a szokásos, a rendészeti munkát azonban ezúttal egy csapat iskolás figyelhette meg. Mind a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolába járnak. A kétnapos tábor az 50 órás közösségi szolgálat mellett része a diákok nyári gyakorlatának. A belvárosi csapat pedig már a főutcán a behajtási engedélyeket ellenőrizte. A fiatalok a gyakorlat mellett elméleti képzést is kapnak. (www.minap.hu)

Kakasdombi hajsza

A rendészet mezőőrei 2016. június 07-én a szokásos járőrszolgálatuk során egy fekete színű, Fiat típusú személygépkocsira lettek figyelmesek. A gépjármű vezetője látva a MIÖR szolgálati autóját irányt és sebességet változtatva a távozás mellett döntött. A mezőőrök ezt észlelve azonnal a menekülő autó nyomába eredtek. A szerzett előny elegendő volt arra, hogy a bozótosban hátrahagyott autó utasai a helyszínről elmenekülhessenek.

 

Örömük viszont nem tartott sokáig, melyben jelentős szerepet játszott a helyszínen hátrahagyott iratok, a gépjármű alvázszáma, valamint a mezőőrök kitartó munkája. A mezőőrök értesítették a rendőrséget és a helyszínre érkező rendőr járőrök már számos, járőreink által közölt fontos információ birtokában folytathatták a feladatukat. Az eset tisztázása érdekében tett vizsgálat során kiderült, hogy a menekülő gépjármű rendszáma lopott volt. A gépjármű vezetőjét a rendőr járőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

Magyar Rendészeti Kar - Horgászverseny

2016. június 03-04-én került megrendezésre a Magyar Rendészeti Kar II. családi napja. Az eseményt horgászverseny is színesítette, melyre a Miskolci Önkormányzati Rendészet is nevezett. A 24 induló csapat horgásztudását a nyékládházi KOI tavon mérhette össze. A változékony időjárás ellenére a csapatok remek hangulatban teljesítették a 24-órás viadalt, ahol rendészeink csapatban és egyéniben is a III. helyezésért járó díjakat megszerezve tovább gazdagították érem és serleg gyűjteményünket.

A MIÖR 2015-ben

Rendhagyó módon ezúttal szerdán ült össze a miskolci grémium a Városháza közgyűlési termében. Elfogadták a Miskolci Rendőrkapitányság 2015-ös munkájáról szóló beszámolót is.

 

Kovács László Csaba rendészeti vezető szóbeli kiegészítésében arról szólt, hogy a rendőrség jó adataihoz hozzájárult Miskolci Önkormányzati Rendészet is. Kiemelte, nem működhetnének ebben a létszámban, ha a csaknem ötszázmilliós költségvetés nem teremtette volna meg az alapokat erre. Fontos, hogy a létszám országosan a legnagyobb rendészeti szervvé tette a miskolcit, de folyamatos a felvétel, a vizsgáztatás és a területre küldése a munkatársaknak. A rendőrséggel fennálló együttműködést a legoperatívabbnak nevezte a rendészeti vezető. Közös járőrszolgálatok vannak, térfelügyeleti szolgálat és gépjárműves szolgálat. Nagyon jó és gyakori a kapcsolat az MVK munkatársaival is, csakúgy, mint a Városgazda munkatársaival. A katasztrófavédelem és a NAV is gyakran kéri a segítségüket.

 

Körözött személyt ismertünk fel

A MIÖR járőrei a belvárosi gyalogos járőrszolgálatuk során a Rendőrség nyilvános körözési listáján nyilvántartott személyt véltek felismerni. A járőrök ezt követően a Miskolci Önkormányzati Rendészet ügyeletén keresztül gondoskodtak a Rendőrség értesítéséről. A felismerés érvényesnek bizonyult, ugyanis a  helyszínre érkező rendőr járőrök az igazoltatást követően a körözött személyt a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

 

MIÖR és a TeSzedd!

Az idei évben is közreműködtünk a TeSzedd! országos akcióban, ahol a Miskolci Önkormányzati Rendészet járőrei a gyűjtőkonténerek biztosításában vettek részt.

ISEC - Tisztább kép

2015 januárjában az Ökumenikus Segélyszervezet partnerszervezetekkel együttműködve indított útjára egy EU-s finanszírozású modellprogramot. 

 

A program során az intravénás droghasználók által közterületen hátrahagyott illetve a tűcsere szolgáltatókhoz bevitt droghulladék összegyűjtésre kerül, majd havi gyakorisággal a Debreceni Egyetem Toxikológiai Laboratóriuma az odaszállított droghulladékban fellelhető anyagokat laboratóriumi körülmények között bevizsgálja, elemzi. Az eredményekről havi jelentés készül, amely átadásra kerülnek a Drog Fókuszpont részére, melyeket ők továbbítanak az EMCDDA irányába a korai jelzőrendszer hatékonyságának növelése érdekében. (forrás: www.segelyszervezet.hu)

 

A Miskolci Önkormányzati Rendészet két munkatársa önkéntesként kapcsolódott a projekthez, ahol a feldat végrehajtásához szükséges jogosultság megszerzését követően vesznek részt a Miskolc közterületein hátrahagyott droghulladék felderítésében.

Legutóbb a Rendészet közreműködésével 2016. április 28-án történt szervezett drogszemétgyűjtés Miskolc, Ruzsini utca környezetében.

Vagyonvédelmi vetélkedő Miskolcon

Az Országos Rendőr-főkapitányság, és a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság által indított "Házhoz megyünk!" elnevezésű vagyonvédelmi prevenciós programban, megyénkben vagyonvédelmi vetélkedő megrendezésére került sor.

A projekt célja az állampolgári biztonság növelése olyan közös tájékoztató kampány segítségével, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosság eredményes vagyonvédelmének és önvédelmi képességének kialakítását.  

A rendezvény lebonyolítására az MRFK Bűnmegelőzési Osztály szervezésében 2016. április 19-én 09:00 órától kerül sort, melynek helyszíne Miskolci Önkormányzati Rendészet volt.

Önkéntes nap a Baráthegyi Majorságban

A Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Szimbiózis Alapítvány között létrejött együttműkődési megállapodás keretében, valamint társadalmi szerepvállalásunk kapcsán 2016. április 18-án önkéntes napon vettünk részt az alapítvány Baráthegyi Majorságában.

 

Oldalak