Az utolsó simításokat végzik az új Operatív Műveleti Központon

Fotó: Mocsári László

 

Csaknem ezer térfigyelő kamera, huszonnégy tévéből álló monitorfal, és háromszor annyi rendész figyeli majd éjjel-nappal Miskolc különböző pontjait.

Hamarosan teljesen üzemképes lesz az Operatív Műveleti Központ, amit a Miskolci Önkormányzati Rendészet központjában alakítanak ki. A monitorok már működnek, jelenleg a tesztelés és a kamerák bekötése zajlik. Egyszerre csaknem száz kamera képét tudják majd figyelni innen.

 

A térfelügyeleti rendszert üzemeltető rendészek számára összesen tizenhat munkaállomást építettek ki, a huszonnégy tévéből álló monitorfalon látják majd az összkamera képeket a MIÖR munkatársai. Egy monitoron akár négy kamera képét is figyelhetik, de a tervek szerint egy-egy kameraképet több monitorra is ki tudnak vetíteni. Az egy-egy kiválasztott kameraképen történő eseményeket pedig ráközelítve, sőt irányítva is tudják figyelni.

 

Forrás: www.minap.hu

Tags: 
Galéria: