ERŐSÖDJÖN A MISKOLCIAK BIZTONSÁGÉRZETE

 
 
A lakosságra figyelő, támogató, szolgáltató rendészetben gondolkodik a MIÖR új vezetője.

Vincze Csaba szerint az alapok jók, a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében azonban a rendvédelmi szervekkel és civilekkel szorosabban együtt kell működni a rendészetnek.
A lakosság érdekeit a korábbinál is jobban figyelembe vevő, és a miskolci rendőrkapitánysággal szorosan együttműködő szervezetben gondolkodik Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIŐR) régi- új vezetője.

 

Vincze Csaba ózdi születésű, rendőri pályáját járőrként kezdte, és az ország legnagyobb vidéki közrendvédelmi osztályának vezetőjeként fejezte be. Tanította a jövő rendőreit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban, és dolgozott multinacionális vállalatoknál biztonsági vezetőként. Lapunknak elmondta, a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek 2013. április elsejétől lett első lépcsőben a vezetője, akkor, amikor a szervezet a Miskolci közterület-felügyelet alapjaira építve megalakult.

 

- Első körben 2014. december 1-jéig irányítottam az ország elsőként létrejött vidéki rendészetét. 2015 májusától megismételtem ezt a munkát Kazincbarcikán, ahol egy háromfős közterület-felügyeleti csoportból alakítottunk ki néhány év alatt egy jól működő, korszerű irodában, infrastruktúrával működő városi rendészetet – emlékezett vissza Vincze Csaba. A szakember egyben köszönetet mondott az észak-borsodi város vezetőinek, hogy miután október 29-én a miskolci közgyűlés kinevezte rendészeti vezetőnek, rendkívül konstruktív módon hozzájárultak, hogy munkáját már november 2-án megkezdje a megyeszékhelyen.

 

Régi-új

A rendészeti vezető úgy fogalmazott, a MIÖR-ben az elmúlt években többirányú fejlődés történt. „ Ez egyrészt humán oldali, hiszen a létszám jelentősen bővül, másrészt jelentős infrastrukturális fejlesztés is történt, ami még jelenleg is zajlik. Az Operatív Műveleti Központ már elkészült, a térfigyelő rendszer bővítése, beüzemelése terén viszont még komoly munka van hátra. A közeljövőben két új Dacia Duster típusú szolgálati gépjármű állhat forgalomba, ami egyértelmű jelzése annak, hogy az önkormányzat komolyan támogatja és finanszírozza az itt folyó munkát – tette hozzá.
Vincze Csaba szerint mindez remek alap a hatékony munkavégzéshez, hiszen a rendészet alapfeladata – a járványhelyzet miatt kapott átmeneti tevékenységeket nem számítva – nem változott. Bizonyos változásokra viszont – tette hozzá – szükség van.

 

Csapatmunka

- A múltamat tekintve nem meglepő, az én vezetésemmel már az első körben is valóban rendészeti irányba próbáltam terelni a szakmai munkát, amelynek természetesen szerves része a közterület-felügyeleti és mezőőri tevékenység is. Az eltelt idő tapasztalatait áttekintve most azt látom, ismét ebbe az irányba kell elindulnunk, melyhez bizonyos szervezeti, strukturális átalakítások is szükségesek lehetnek. Ez azonban nem a létszám változását jelenti, hiszen aki vállalja az esetenként az eddigiektől eltérő, más típusú követelmények teljesítését, annak számítok a munkájára. Az viszont tény, hogy szeretnénk felmérni az állomány egyéni teljesítményét, és mint az élet bármely területén, elvárás a magas szintű szakmai teljesítmény, munkavégzés.. Úgy gondolom, bár a rendészet teljesítménye egyéni intézkedésekből áll össze, alapvetően ez is csapatmunka kell hogy legyen – jelentette ki.
A körzeti rendészek munkáját fontosnak nevezte, mint mondta, a rendszer alapgondolata már akkor felmerült, mikor létrehozták a MIÖR-t. „Később ezt munkatársaim megvalósították, ami alapvetően jól is működik, ezen a területen legfeljebb szolgálatszervezési változásokban gondolkodok, amellyel a lakossághoz közelebb tudjuk vinni rendészetünket. Az ugyanis fontos, hogy körzeti rendész akkor legyen ott, amikor szükség van rá, és ott legyen, ahol szükség van rá.”

 

Közös célok

Fontosnak tartja a rendvédelmi, rendészeti szervekkel, valamint civil szerveződésekkel és a biztonságért tenni akaró állampolgárokkal való szoros együttműködést is. Mint pályázatában fogalmazott, erre azért van szükség, mert csak így lehet az utcákat, közterületeket biztonságosabbá, élhetőbbé alakítani. Márpedig az fontos – tette hozzá – , hogy a városlakók szubjektív és objektív biztonságérzete nőjön.

- A városi rendőrkapitányság vezetőjével, állományával az elmúlt években is kiemelkedően jó kapcsolatot ápoltam, rendészeti igazgatóként pedig már a héten egyeztettem velük. Biztosítottak, hogy céljaink közösek, partnerek abban, hogy a rendészet ismét betöltse azt a támogató, szolgáltató és a lakosság érdekeit mindenben figyelembe vevő szerepét, amelyet a városlakók joggal várnak el tőlünk – zárta Vincze Csaba.

 

Forrás: www.minap.hu 

 

Tags: