FELTÉTELEZETT DROGDÍLERT KAPCSOLT LE AZ ÉLELMES MISKOLCI SERIFF

A körzetét járó rendész arra lett figyelmes a Vörösmarty téren hétfőn, hogy egy háromfős társaság feltűnően mutogat egymásnak valamit egy szatyorban. Ahogy közeledett feléjük, futásnak eredtek.

 

A seriff utánuk rohant, de közben hívta a rendőrséget is. Míg a rendőrök kiérkeztek, visszatartotta a feltételezhetően illegális szert birtokló, azzal kereskedő egyik férfit – mondta el portálunk érdeklődésére Lengyel Roland, a Miskolci Önkormányzati Rendészet megbízott igazgatója.

Varga Rudolf főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési osztályának sajtóreferense megerősítette: az ügyben tart még a nyomozás, várják a szakértői véleményeket, de azt már most el lehet mondani, hogy a férfival szemben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított büntető eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság.

 

Forrás: www.minap.hu

Tags: