GYORSABBAN KIÉRNEK A RENDÉSZEK, HA HÍVJÁK ŐKET

Fotó: Végh Csaba

 

Átszervezik a Miskolci Önkormányzati Rendészet járőrszolgálatát: négy körzetet alakítanak ki, ahova mindenhova jut majd egy-egy járőrautó, hogy a rendészek minél hamarabb kiérhessenek arra a bejelentett helyszínre, ahol intézkedniük kell majd.

 

A rendészet átalakulását egy cél vezérli: közelebb jutás a lakossághoz, ezáltal lerövidítik a reagálási időt – erről Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője számolt be. – A minél magasabb szintű munka érdekében új típusú járőrszolgálatot vezetünk be közterületeken, új körzeteket alakítunk ki, szám szerint négyet, ahol egyenként lesz egy-egy gépkocsizó járőrszolgálat is. Egy vagy két gyalogos járőrszolgálatot kapnak a területek, valamint a tervek szerint mezőőri szolgálat is megerősíti munkánkat. 
Ahogyan a vezető elmondta, eddig egy vagy két gépkocsizó járőrszolgálat jutott a város egészére. – Ha kollégám például Lillafüreden intézkedett, és az Avasra hívták, húsz-harminc perc alatt ért át. Ez az idő most lerövidül majd, így elérhetőbbek leszünk – fogalmazott Vincze Csaba.

 

Soltész Dávid, a Miskolci Önkormányzati Rendészet Járőrszolgálati Osztályának vezetője elmondta, a négy égtájnak megfelelően északkeleti, északnyugati, délkeleti és délnyugati kiosztásban alakították ki a négy területet. – Ha érkezik egy bejelentés az operatív műveleti központ irányítója részére, akkor ő fogja látni a járőrkörzetben teljesítő kollégák jelét, és az alapján tudni fogja, hogy melyik járőrpáros van a legközelebb az intézkedést igénylő helyszínhez – mondta.

 

Forrás: www.minap.hu