A MIÖR 2015-ben

Rendhagyó módon ezúttal szerdán ült össze a miskolci grémium a Városháza közgyűlési termében. Elfogadták a Miskolci Rendőrkapitányság 2015-ös munkájáról szóló beszámolót is.

 

Kovács László Csaba rendészeti vezető szóbeli kiegészítésében arról szólt, hogy a rendőrség jó adataihoz hozzájárult Miskolci Önkormányzati Rendészet is. Kiemelte, nem működhetnének ebben a létszámban, ha a csaknem ötszázmilliós költségvetés nem teremtette volna meg az alapokat erre. Fontos, hogy a létszám országosan a legnagyobb rendészeti szervvé tette a miskolcit, de folyamatos a felvétel, a vizsgáztatás és a területre küldése a munkatársaknak. A rendőrséggel fennálló együttműködést a legoperatívabbnak nevezte a rendészeti vezető. Közös járőrszolgálatok vannak, térfelügyeleti szolgálat és gépjárműves szolgálat. Nagyon jó és gyakori a kapcsolat az MVK munkatársaival is, csakúgy, mint a Városgazda munkatársaival. A katasztrófavédelem és a NAV is gyakran kéri a segítségüket.

 

2015-ben áttekintették a rendőrségi közös szolgálatot, átgondolták és leszűrték a tapasztalatokat: lehetőség van megnövelni a közterületen járőrözők számát. Ez felgyorsította az operatív intézkedést, gyorsabb beavatkozásra adott lehetőséget.

 

Nagy az érdeklődés az önkormányzatok részéről a seriff-rendszer iránt, több képviselőjük jött el Miskolcra megismerni a rendszert. A munkatársak napi kapcsolatban vannak a miskolci önkormányzati képviselőkkel, a szervezetekkel és az ott élőkkel. A koncepció megvalósul, folyamatosan figyelik a működést, az eredményeket és tovább fejlesztenék.

 

A térfigyelő kamerarendszer bővült, de még óriási bővülés előtt áll. Több száz kamerával lesz több a közterületeken, akár 5-600-ra is bővülhet a kamerák száma. Idén tervezik a rendészet épületének átalakítását és a seriff-szolgálat fejlesztését.

 

Fontos a megjelenés: web- és közösségi oldalon keresztül számot adnak a munkáról, információk találhatóak és elérhetőségek, amiken keresztül folyamatosan tartják a kapcsolatot a lakossággal.

– Ezzel közelebb kerülhetünk az állampolgárokhoz, itt fogadni tudjuk a bejelentéseket – mondta el végül Kovács László Csaba.

 

Forrás: www.minap.hu

Tags: