Ismét ellenőriztek a rendészek a Tetemváron

A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai a Tetemváron azt is ellenőrizték, hogy az ott élők jogosan laknak-e egy házban, illetve kiemelt figyelmet fordítanak a szemétszállítási szerződésekre, valamint a kutyák oltási könyvét is megnézték.
„Mindenképpen felhívjuk az itt élők figyelmét arra, hogy hogyan lehetne megoldani a problémákat, és ezekben vannak előrelépések. A közeli Bábonyibérc tekintetében mondhatom azt, hogy a közterületre kirakott szemét mennyisége nagymértékben csökkent. Itt a záportározónál volt régebben nagy mennyiségű szemét, ami mára megszűnt.” - mondta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője.
Mérgezésre gyanakodnak a kutyások Diósgyőrben

A 18. számú választókörzet sheriffje, Balázs Csaba Alfonz körzeti rendész. Az ő területe az Észak-Kilián, Dél-Kilián és Diósgyőr – utóbbi városrésznek az Árpád utcai kutyafuttatója is.
– A Facebookon találkoztunk a hírrel és csütörtökön reggel az itteni Városgazda csoportvezetőjével beszélve, majd együtt több mint 15 embert bevonva kerestünk nyomokat – tudjuk meg a Miskolci Rendészet munkatársától.
Önvédelmet tanulnak a rendészek
Behajtási engedélyek ellenőrzése Miskolc belvárosában

A Miskolci Önkormányzati Rendészet folyamatosan ellenőrzi a védett övezetbe hajtó és parkoló autósokat. A szabálytalankodók 30 ezer forintot is fizethetnek.
"Nézzük azt, hogy az engedély megvan-e, jogosult volt-e a behajtás, nézzük azt, hogyha szolgáltató akkor a menetlevele ideszól-e, tehát munkavégzés céljából érkezett-e be. Amennyiben hiányosságot tapasztalnak a munkatársaim közigazgatási eljárás kezdeményezésre van lehetőség." - mondta Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterület-felügyelet és rendészeti vezetője.
Egy nyolcéves kisfiúnak segítettek hazatalálni az önkormányzat rendészei
Az Újgyőri főtéren figyeltek fel a rendészek a bolyongó kisfiúra, aki nem tudta megmondani hol lakik, de bérlete és egy iskolalátogatási igazolás alapján be tudták azonosítani lakóhelyét a rendészek, majd hazakísérték.
Keresett betörőt fogtak a rendészek
Rablót fogtak a rendészek

2016. február 7-én 23-óra körül a Miskolci Önkormányzati Rendészet gépkocsizó járőrei Miskolc, Malomszög utcán közbiztonsági-járőrszolgálat ellátásuk során egy gyanúsan viselkedő személyre lettek figyelmesek, aki meglátva a járőrautót, csomagjait hátrahagyva a helyszínről futva menekülni kezdett. Ez természetesen azonnali reagálást váltott ki a közterület-felügyelőkben, akik a szolgálati autóból kiszállva a nyomába eredtek. A kb.: 200m-es menekülés közben az üldözött személy belátta, hogy nincs esélye a rendészek lerázására, így hát felemelt kézzel jelezte, hogy részéről a hajsza végét ért. A helyszínre érkező rendőrjárőrök a visszatartott személlyel kapcsolatos igazoltatás során megállapították, hogy körözött személyről van szó, akit a rövid ideig birtokolt zsákmánnyal együtt a Miskolci Rendőrkapitányságra előállítottak.
Mozgalmasan indult az év a rendészetnél
Intelligens kamerarendszer, a legkorszerűbb szolgáltatásokkal

Az okos város alapjait teremti meg az a kamerarendszer fejlesztés, amelyet a Modern Városok Program keretében telepítenek Miskolcra. Az 500 új megfigyelő kamera magas felbontással, nagy látószöggel, valamint esetenként infra megvilágítással és fűtéssel is rendelkezik majd.
A városban jelenleg is működik 150 kamera, a „Zöld nyíl” projektben is megvalósult mintegy 130 kamera telepítése. Az 500 új megfigyelő kamera magas felbontással, nagy látószöggel, valamint esetenként infra megvilágítással és fűtéssel is rendelkezni fog. A kamerák általános feladatok mellett, mint rendszám vagy arcfelismerés speciális funkciókkal is rendelkeznek majd. Például hőkameraként is működhetnek, de elveszett vagy otthagyott tárgyak, egészségügyi vészhelyzetek észlelésére is alkalmasak lesznek.