Ellenőrzés Perecesen

A lakcímbejelentési kötelezettség teljesítésén túl a fészekrakó programból származtatható személyek jogszerű tartózkodásának ellenőrzésére irányuló átfogó akciót tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet. A Rendőrség, ÉMÁSZ, Gyámügyi-, és Szociális Osztály munkatársai a vizsgálat során kiemelt figyelemmel jártak el a kis-, és fiatalkorú gyermekek lakhatási körülményeinek megismerésében, áram- és ivóvíz szolgáltatásvételezés szabályosságának megállapításában. Az akciócsoportban résztvevő mezőőrök az ellenőrzött terület közvetlen környezetében az illegális fakivágást és hulladékelhelyezést is vizsgálták.
mior.hu
Autófeltörőket buktattak le a közterület-felügyelők

A térfigyelő központ jelzésére érkeztek a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterület-felügyelői a Szentgyörgy út mögötti parkolóba, ahol három, gépkocsik között járkáló gyanús személy jelenlétét tapasztalták. A körülmények tisztázása érdekében rejtett figyelést alkalmaztak, illetve ezzel egyidejüleg megtörtént a rendőrség értesítése. Az aktív térfigyelői szolgálattal párosuló felügyelői jelenlétnek, valamint a rövid időn belül helyszínre érkező rendőrök intézkedésének köszönhetően sikerült mindhárom személyt intézkedés alá vonni. A tettenérést követően a forrónyomos csoport mindhárom személyt a Miskolci Városi Rendőrkapitányságra előállította.
mior.hu
Tisztelt Miskolciak!
A Miskolci Önkormányzati Rendészet a 30 éve létrehozott, az elmúlt évtizedekben számos átalakuláson átesett Miskolci Közterület-felügyelet utódjaként 2013. április 1-jén jött létre Miskolc város közrendjének, közbiztonságának fenntartása és javítása érdekében. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az ország nagyvárosai közül elsőként élt a 2012. évi CXX. törvény - az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról - adta lehetőségekkel, és létrehozta a Miskolci Önkormányzati Rendészetet.