Tájékoztatás ügyfélszolgálat és ügyfélfogadás szüneteltetéséről

2021. július 01-je a Közszolgálati Tisztviselők Napja, mely napon a Miskolci Önkormányzati Rendészet ügyfélszolgálata és a személyes ügyfélfogadása szünetel.

Telefonon, valamint elektronikus címünkön természetesen ezen a napon is fogadjuk bejelentéseiket, megkereséseiket.

 

 

KORSZERŰ RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK SEGÍTIK A RENDÉSZEK MUNKÁJÁT

A berendezéseknek köszönhetően gyorsabbá válik a szervezet munkája.

Huszonöt többfunkciós, modern rádiókészüléket vásárolt a rendészet az önkormányzat támogatásával. Az eszközökkel a korábbinál sokkal gyorsabb lesz a kommunikáció, ezáltal pedig hatékonyabbá válik a munka – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő, a Rendészeti Bizottság elnöke tartott hétfőn reggel a MIÖR központjában.

Vincze Csaba úgy fogalmazott, az új készüléken minden funkció megtalálható, ami egy androidos mobileszközön, de egy normál okostelefonnál természetesen sokkal többet tudnak: minden olyan alkalmazással rendelkeznek, ami a rendészet munkájához elengedhetetlen. Emellett kamera is található benne, és a korábban használt rendszerrel ellentétben most már a lefedettséggel sincs gond. A rendészeti igazgató szerint az új készülék munkarendbe állításával gyorsulni fog a rendészek helyszíni intézkedése.

ÚJ SZOLGÁLATI JÁRMŰVET KAPOTT A MIÖR

Az önkormányzati forrásból beszerzett terepjárót pénteken délelőtt adták át a rendészet vezetőjének

Ismét egy új Dacia Duster terepjáróval gazdagodott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) flottája. A teljes egészében önkormányzati forrásból megvásárolt járművet a rendészeti bizottság elnöke adta át Vincze Csabának, a rendészet vezetőjének. Szilágyi Szabolcs a minap.hu-nak elmondta, a beszerzésekre azért volt szükség, mert a 2013-ban és 2014-ben vásárolt terepjárókat már csak jelentős ráfordításokkal lehetett üzemeltetni. A mostani beruházás is a megújulást és a költséghatékonyságot szolgálja.

Hozzátette, az idei és a tavalyi fejlesztésnek köszönhetően azonban szinte az összes, mára már erősen amortizálódott járőrautót sikerül új gépjárművekre cserélni.

Szilágyi Szabolcs kitért arra is, a város élhetősége sokban függ attól, hogy a miskolciak mennyire érzik biztonságban magukat. A szubjetkív biztonságérzetre jelentős hatással van az önkormányzati rendészet tevékenysége, a kamerarendszer hatékonysága, a járőrök munkája és a rendészet felszereltsége. 

Fotó: Mocsári László

Forrás: www.minap.hu

RICHTER Egészségváros | 2021.06.26.

A program célja az egészségmegelőzés mellett, hogy támogatást nyújtson a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház számára egy C-íves sebészeti képerősítő beszerzéséhez. A Richter Egészségváros programsorozat nyolcvanegyedik állomása a miskolci, az eddigi eseményeken több mint 189000 fő vett részt, nyolcvan egészségügyi intézet pedig több mint 47000000 forint támogatásban részesült. 

 

RENDÉSZETI VEZETŐ: HANGOS, DE JOGKÖVETŐ FIATALOKKAL TELTEK MEG A TERASZOK

Fotó: Mocsári László

 

Ahhoz képest, hogy mennyi fiatal lepte el a miskolci belvárost, meglehetősen békés volt a terasznyitás első estéje – mondta el lapunknak a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

 

– Barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy csendes esténk volt – vezette fel a tapasztalatokat Vincze Csaba, aki azonban gyorsan hozzátette: pontosan azt látták, amire előzetesen számított a rendészet. Tehát: a belvárost elözönlötték a miskolciak, de környező vidéki településekről is sokan jöttek be a megyeszékhelyre, hogy „az első szabad estét” itt töltsék el barátaik, ismerőseik társaságában.

– A tömeg főleg a belváros frekventált helyein: a Kandia-közben, a Villanyrendőrnél, Szinva terasznál és a Déryné utcában óriási volt, ez okozott problémákat. De jelentős, kiemelt esetről nem tudok beszámolni – hangsúlyozta a rendészeti igazgató.

 

Mennyiség helyett minőség

Fotó: Juhász Ákos
 

Az elmúlt hónapokban a Miskolci Önkormányzati Rendészet jelentős szervezeti változásokon ment keresztül.

 

Vincze Csaba (b): minimális növekedés volt a közterületen szolgálatot teljesítő munkatársak létszámában

 

Nagymértékben lecsökkentettük az irodai létszámot. Az így felszabadult kapacitást a közterületi szolgálatok teljesítésére fordítjuk – mondta az átalakítás kapcsán Vincze Csaba a rendészet vezetője. – Valóban történt személyi változás: ezek szakmai szempontokkal magyarázhatóak. Néhányan távoztak, az ő pótlásuk folyamatos, szerdán is 6 új kolléga állt szolgálatba. Rövid átképzés vár rájuk, addig is kint, a közterületeken, segédfelügyelőként teljesítenek szolgálatot.

 

Vincze Csaba elmondta, jelen pillanatban a rendészet létszáma 124 fő – ez folyamatosan növekszik.

EGY NAP KÉT BETÖRÉS – MÁR ESTE ELKAPTÁK

Nem jutott messzire az a betörő, akit a Miskolci Önkormányzati Rendészet kameráin követtek a Bulgárföldtől a Tiszaiig. A március 15-ei akció a rendészet és a rendőrség együttműködésének köszönhető.

 

Az Andrássyn járőröztek gépkocsiban ülve a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai az esti órákban, amikor észrevették, hogy a Kiss Tábornok utca elején lévő gyógynövény üzlet kirakata be van törve. Azonnal kihívták a rendőrséget, akik perceken belül a helyszínen voltak.
 

Vincze Csaba, a rendészet vezetője elmondta, a központban lévő kamerák felvételein elindult a keresés. – Idő közben kiderült, hogy pár órával korábban az Arany Corvin üzletházban történt egy betörés. Mindkét esettel kapcsolatban megtaláltuk a felvételeket, amin látni lehetett, hogy az elkövető ugyanaz a személy. Ezután már csak nyomon kellett követni, hogy hova ment a Bulgárföldről – mondta a vezető, aki elárulta, a képeken látható volt, hogy az üzletek felé üres kézzel ment a tettes, vissza azonban már megrakott szatyorral tért. 
 

VISSZATÉRŐEN ELLENŐRZÜNK

Fotó: Juhász Ákos

 

Tavaly tettek ki táblákat a Tópart és a Haller utcában, amik a Tündérkerthez vezetnek. Nemcsak parkolni, hanem behajtani is tilos. Ezt azonban a GPS és ezáltal az autósok sem veszik figyelembe. Hétvégente megmoccanni sem lehet a rengeteg parkoló járműtől.

 

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, visszatérően ellenőriznek ezen a területen. – Az autósok figyelmen kívül hagyják a tiltó táblát. Legtöbbször figyelmeztetéssel élünk, de volt már példa arra is, hogy bírságoltunk. A probléma továbbra is fennáll, pedig akár százötvenezer forintot is fizethetnek a tilosban járók és parkolók – mondta, majd hozzátette, a behajtási szabályok megszegése objektív felelősség alá tartozik. – Ez azt jelenti, hogy a hatóság nem vizsgálja, hogy a járművet ki vezette, az üzemben tartóval szemben indul közigazgatási eljárás. 

 

Tovább a teljes cikkre: www.minap.hu

Életet mentettünk

KINEK A FELADATA A HÓELTAKARÍTÁS?

Fotó: Mocsári László

 

Saját porta előtt, saját feladat

A magáningatlanok előtti járda takarítása a legtöbb településen, így Miskolcon is a tulajdonos feladata. A borsodi megyeszékhelyen erről az elsőre meglehetősen unalmas című „A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló rendelet ír. Bár a címe tényleg unalmas, a benne foglaltak már korántsem. Eszerint „a tulajdonos köteles az adott ingatlan az ingatlan határvonalától vagy kerítésétől, tömbtelkes beépítés esetén az épület falsíkjától mért tízméteres területsávot tisztán tartani, illetve tisztántartásáról gondoskodni.”

 

 

A szabály a rendelet szerint vonatkozik az ide tartozó járdára, a zöldfelületre, teraszokra és árkokra is. Hóeltakarítás és síktalanítás esetén értelemszerűen elsősorban járdáról beszélhetünk.

A családi házak esetén viszonylag egyszerű a helyzet: a tulajdonos, vagy annak családja köteles elvégezni ezeket a feladatokat. Albérlet esetén azt szokták javasolni, hogy a bérleti szerződésbe írják bele, kinek a kötelessége a takarítás. Ha ezt nem teszik meg, akkor automatikusan a tulajdonosé.

 

Oldalak