Védjük az időseket!

Idősellátás Miskolc területén a koronavírus idején

 

A 46/2020-as kormányrendelet értelmében a koronavírus-veszély miatt kialakult helyzetben a házi segítségnyújtásban nem részesülő 70 éven felüliek ellátása az önkormányzatok feladata.

 

Ennek értelmében Miskolc MJV Önkormányzata a következő döntést hozta: a rászoruló idősek hívják a Miskolci Önkormányzati Rendészet zöldszámát, a 80/46-00-46-at, amely a nap 24 órájában elérhető.

 

A rendészet munkatársai a telefonos regisztrációt követően kimennek a segítséget igénylőhöz, kitöltetnek vele egy nyilatkozatot arról, hogy pontosan mire van szüksége (pl. élelem, gyógyszer), van-e esetleg valamilyen ételallergiájuk, betegségük. Illetve nyilatkoztatják őket arról is, hogy az ellátás ellenértékét vállalják. Az ellátás lemondását szintén az önkormányzati rendészetnél kell jelezni.

 

A segítségnyújtás kétféle módon valósulhat meg: étkeztetés (reggeli, ebéd, vacsora). Ebben az esetben a KEM Kft. szállítja ki az ételt, és közvetlenül az igénylőnek számlázza ki az ellátást. Másrészt lehetőség van arra, hogy a rászoruló a rendészek segítségét kérje az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek bevásárlásához is. Fontos itt is megjegyezni, a bevásárlás ellenértékét az ellátás kérőnek kell vállalni. 

 

Miskolc MJV Önkormányzata mindenkit arra kér, hogy ha tudja, családon belül, ismerősi körben oldják meg a 70 éven felüli családtagok étkeztetését, ellátását, amennyiben erre nincs lehetőség, akkor hívják a Miskolci Önkormányzati rendészet zöldszámát.

 

Forrás: https://www.miskolc.hu/aktualis/idosellatas-miskolc-teruleten-a-koronavirus-idejen