Körzetük a biciklisáv, a tempójuk is rendben van

Működik az új szolgálat: látványos videón, ahogy a kerékpáros járőrök megszakítanak egy verekedést a Centrumnál.

Alig néhány napja számoltunk be arról, hogy a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) kötelékében ismét működik a kerékpáros járőrszolgálat. Bár alig indult el, az elmúlt napok tanulságai szerint van rá szükség: hétfő délután máris egy látványos intézkedést foganatosítottak a biciklis járőrök.

- A Centrum áruház környékén kezdődött a rendzavarás a koraesti órákban – számolt be a Miskolc Tv stábjának az esetről Vincze Csaba, a MIÖR igazgatója. – Egy többfős társaság szólalkozott össze, ez később azonban verekedéssé fajult.

Mindezt észlelte a térfelügyeleti szolgálat, akik értesítették a közelben lévő kerékpáros járőröket – akik egyébként épp a közelben voltak.

- A két szolgálat hatékony együttműködésének hála, sikerült megszakítani a cselekményt. Kollégáim pedig a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a verekedésben résztvevőket – mondta Vincze Csaba.

A villamossíneken átívelő adok-kapok pont a térfigyelő kamera alatt bontakozott ki. A verekedést és a rendészek látványos belépőjét is videón rögzítették.

- Fontos megjegyezni, hogy a három előállított közül az egyikre korábban már szabtak ki ítéletet, sőt,  tudomásom szerint jelenleg is folyik eljárás ellene – emelte ki az igazgató.

A kerékpáros járőrökkel leggyakrabban a belvárosban, illetve az idegenforgalom szempontjából kiemelt területeken: Tapolcán, Lillafüreden és a Diósgyőri vár környékén találkozhatnak majd a miskolciak, de minden intézkedési területet érint a szolgálat.

Vincze Csaba beszélt arról is, hogy ennek a típusú járőrözésnek az az előnye, hogy gyorsabb és mobilisabb a gyalogos szolgálatnál, mégis megmarad az állampolgárokkal való kapcsolattartás lehetősége, ami lényeges szempont az MIÖR igazgatója szerint.

Forrás: www.minap.hu