Újabb rendészeti ellenőrzés, most a Tetemváron

A MIÖR munkatársai 2026. január 28-án a közterületi alkoholfogyasztást, az illegális hulladéklerakásokat, a felelős állattartást, valamint a szociálisan rászorulók körülményeit is vizsgálták szerda reggel a Tetemváron.

- Szeptemberben már jártunk itt, a Tetemváron. Akkor általános közterületi ellenőrzést tartottunk, figyeltük az ingatlanok állapotát, a környezet tisztaságát, valamint azt is, hogy lakottak-e az épületek - mondta Kovács László Csaba, a MIÖR vezetője.

Most az ellenőrzés során az állattartási körülményeket is vizsgálták a munkatársak, különös tekintettel arra, hogy az állatok élete se kerüljön veszélybe, ahogyan azt korábban a Hideg soron tapasztalták. Emellett azt is ellenőrizték, van-e olyan ingatlan vagy ott élő személy, aki segítségre szorul.

A körzeti rendész munkatársak járták a területet, a szerdai ellenőrzésben összesen nyolcan vettek részt.

- Az ellenőrzés során több szabálytalanságot is feltártunk: két esetben a hulladékgazdálkodási törvény megsértése miatt intézkedtünk, négy romos ingatlan kapcsán tettünk jelzést, egy esetben illegális hulladéklerakást észleltünk, valamint három elhanyagolt, gazos ingatlan ügyében indult eljárás - értékelte az ellenőrzést Kovács László Csaba.

Illegális hulladéklerakás esetén a kormányhivatal, veszélyes épületnél a katasztrófavédelem az illetékes. Amennyiben közterületen tapasztalunk szabálysértést, intézkedésre is van lehetőség: KRESZ-szabályszegés, közterületi alkoholfogyasztás vagy szemetelés esetén helyszíni bírság kiszabása vagy feljelentés is történhet.

 

Forrás: minap.hu