Fotó: Mocsári László
Az Újgyőri főtér rendkívül szennyezettnek tekinthető: az itt tartózkodók egy része nem követi a közösségi együttélésnek azon szabályait, amik szükségesek a rendezettség megtartásához – fogalmazta meg az egyik problémát Vincze Csaba, a MIÖR vezetője. – Kedd kora délután egy fokozott ellenőrzés keretében igyekeztünk megelőzni és megszakítani azokat a szabálysértéseket, amiket ezen a területen rendre elkövetnek. Első sorban a közterületen történő alkoholfogyasztásra és a köztisztasági szabálysértésekre gondolok, de figyeltünk minden jogsértő magatartást.
Büntethető magatartásformák
Vincze Csaba szerint a területen gyakori jelenség a kéregetés és a koldulás is.
- Ez joggal váltja ki az itt közlekedők felháborodását, amit felénk is gyakran jeleznek, valamint mi is érzékeljük a napi munkánk során ezt a problémát.
A rendkívüli ellenőrzés nem egyszeri alkalommal történt, a jövőben több hasonló megmozdulás követi majd. Akik megszegik a szabályokat, bírságra számíthatnak.
- A köztisztasági szabálysértés a helyszínen 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Hasonló tétel jár a köztisztasági szabályok megszegéséért, és azért is, ha valaki másokat zaklató módon koldul.
A rendészek ellenőrzését – a rendőrség járőrei mellett – három, speciálisan kiképzett járőrkutya is támogatta.
A cikk elején vázolt diverzitás, a különböző szemléletmódok megléte már érkezésünkkor is érezhetővé vált. Voltak, akiket megnyugtat a rendészet jelenléte a főtér környékén.
- Problémás hely ez, gyakran félek erre jönni, de muszáj, a gyereket viszont csak ritkán hozom, nehogy történjen a végén vele is valami – mondja egy nő, aki kislányával kézen fogva állt a pályaudvar büféje előtt. – Jó, hogy erre járnak a rendészek, tehetnék még többször is.
Sokan azonban nem osztoztak ebben a szemléletben. Az egyik, helyszínen tartózkodó férfi először Miskolc Tv stábját kérte számon, akik a járőrözésről forgattak, majd a rendészekkel kezdett üvöltözni. A férfi, amikor a járőrök igazoltatni szerették volna, a kezében lévő papír kávéspoharat a tartalmával együtt feléjük hajította. A rendészek mellett álló kutya erre a kiképzése szerint reagált: védte gazdáját, ugatta a támadót, aki erre még hevesebben kezdett viselkedni, támadó jellegű mozdulatokat tett az állat felé. Az eset vége az lett, hogy a járőrök a falhoz szorítva fogták le a férfit.
A történéseket végigkövették a buszmegállókban várakozó kisebb-nagyobb csoportok. A vélemények megoszlottak: egyesek túlzónak találták az intézkedést, mások a kutyától ijedtek meg (amit egyébként szájkosárban, rövid pórázon vezettek), megint mások szerint ki kell szedni az ilyen egyéneket a tömegből, mielőtt komolyabb bajt okoznának.