Ifjúságvédelmi őrszolgálat a fiatalokért

2014. június 13-án járőrszolgálat teljesítésének ideje alatt kollégáink a Miskolc, Király utcán észlelték, hogy (volt Mesecukrászda előtti téren) egy 7-8 főből álló társaság közterületen szeszesitalt fogyasztott.

 

A csoport egyik tagja szemmel láthatóan erősen illuminált állapotban volt, aki az ellenőrzés során egyre rosszabb egészségügyi állapotba került.

 

A fiatalembert leültették, mivel – állapotára tekintettel – kérdésekre válaszolni nem tudott, így a jelenlévők segítségét kérték lakhelyének kiderítése érdekében.

A nála lévő lakcímkártyából és elmondásból megállapítást nyert, hogy Sajószentpéter területén lakik. A T-Home Tudakozón keresztül a szüleit értesítették 21 óra 53 perckor, akik egy rokonukat küldték gyermekükért.

Amíg a hozzátartozót várták, addig a fiatalember állapota rohamosan romlani kezdett. Az elfogyasztott alkohol mennyiségből kifolyólag folyamatosan hányt és a száján keresztül barnás, kocsonyás állagú massza is folyt. Emiatt a fiatalembert stabil oldalfekvésű pózba helyezték, a légutak átjárhatóságát ellenőrizték. Időközben a helyszínre érkező hozzátartozót a helyzet súlyosságáról, és a mentők kihívásának a tényéről tájékoztatták.

 

A mentők helyszínre érkezéséig a fiatalember életfunkcióit folyamatosan figyelték. A mentőszolgálat mentőtisztje egy gyors állapotfelmérés után a fiatalembert a BAZ. Megyei Kórház Toxikológiai Osztályára beszállították.

 

A szolgálatot követő napon Szabó Csaba kollégánk telefonjára a fiatalember édesanyjától egy köszönő SMS érkezett, melynek tartalma:

 

Tisztelt Szabó Csaba! Ezúton szeretném megköszönni lelkiismeretes és áldozatos hozzáállásukat, tegnap éjjel a fiam iránt tanúsított és egyúttal elnézést kérek a bonyodalmakért, amit okozott. Köszönettel: a fiatalember édesanyja”

 

A kollégáink ismét tanúbizonyságot tettek arról, hogy bármikor készek segítséget nyújtani a bajban lévők számára.

Tags: