Ki akarta borítani a szemetet, ahol nem látják Miskolcon

Október 27-én, hajnali 4 óra 30 perckor a MiÖR térfelügyeleti kamerás szolgálata észlelte, hogy egy férfi a Kandia köz irányából – a Széchenyi István utcán át – a Nagy Imre utcába, egy nagyméretű (240 literes) – feltehetően vendéglátó szolgáltatási tevékenységet folytató üzlethelyiségből származó – telt hulladékgyűjtő edényt húz maga után. A térfelügyeleti szolgálat a MiÖR gépjárműves szolgálatát haladéktalanul a helyszínre küldte. A járőrszolgálat rendészei a férfit feltartóztatták afelől érdeklődve, hogy mit szándékozik a szeméttel csinálni.

 

A tetten ért férfi elmondta az eljáró rendészeknek, hogy a szemét elhelyezésével egy éjszakai nyitva tartásra jogosult üzlet személyzete bízta meg. A hulladék illegális elhelyezésének szándékát és kísérletét elismerte, továbbá a megbízó üzletet megnevezve nyilatkozott arról, hogy azzal munkaviszonyban nem áll. A szabálysértés kísérlete megvalósult, mivel a férfi a szabálysértés elkövetését megkezdte, de az intézkedés hatására nem fejezte be. A járőrszolgálat rendészei a tetten ért személyt a hulladék visszaszállítására kötelezték és helyszíni bírságot szabtak ki. Az üzlet megkeresését követően nem vált bizonyítottá a felbujtás, így ott végül érdemi intézkedés nem történt, figyelmeztetést alkalmaztak a MiÖR rendészei.

 

Forrás: www.boon.hu

Tags: