Ötéves a MIÖR – „Mindannyiunk érdeke a város biztonságának megőrzése”

Öt éve, 2013. április 1-jén alig 70 fővel, 2 terepjáróval és 300 millió forintos költségvetéssel alapították meg Miskolcon az önkormányzati rendészetet. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már meghaladja a 160 főt az állomány létszáma, és több mint 1 milliárdból gazdálkodhatnak.

 

A 2013-as indulásnál még a Szemere utcában volt a főhadiszállása a városi rendészetnek, aminél 73-an dolgoztak; két terepjáróval és három személyautóval rendelkeztek – sorolta a kezdetekről szólva a MIÖR igazgatója. Kovács László Csabafelelevenítette a fontosabb fejlesztéseket: a 2013 októberi költözést a Győri kapuba, a folyamatos létszámbővítéseket, a növekvő támogatásokat, a tárgyi feltételek javulását. Kiemelte, az egyre inkább összeszokó csapat rendszeresen részt vesz továbbképzéseken is. 2015 októberében letették esküjüket a körzeti rendészek, a seriff-rendszer és az alközpontok még közelebb hozták a lakossághoz őket.

 

Tovább a teljes cikkre: www.minap.hu

 

 

 

Tags: