A köztisztviselők napja alkalmából idén is öt munkatársunk vehetett át elismerést.
A 2025. július 2-án megtartott díjátadó ünnepségen Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterétől és jegyzőjétől vehették át a díjakat.
Köszöntőjében Tóth-Szántai József polgármester kiemelte: "Ma nemcsak ünneplünk, de hálát is adunk minden egyes kollégáért, aki itt dolgozik és szívén viseli a Miskolcon élők ügyeit. Kívánom, hogy ez egy összetartó, egymásra figyelő, jó kedvű és megbízható kollektíva legyen”. Rámutatott arra is, hogy "a jó közigazgatás nem tolakodó, hanem stabil, kiszámítható, nyugodt és emberközeli. A köztisztviselők hivatása a felelősségről szól, és ebben a felelősségvállalásban egy közösségként kell, hogy helyt álljanak."
dr. Senviczki Erika jegyző többek között hangsúlyozta: "Ez a nap a köztisztviselők napja. A miénk, azoké, akik a háttérből sokszor láthatatlanok, de annál nagyon elhivatottsággal, türelemmel és szakértelemmel dolgoznak”.
A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél 2025. évben kitüntetést kaptak:
Az Év köztisztviselője kitüntetésben részesült:
Kosztyi István, közterület felügyelő
A Jó munkáért elismerő oklevél kitüntetésben részesült:
Czaga Zsolt, Ügyeleti és Térfelügyeleti osztályvezető
Kiss László, ellátási és üzemeltetési referens
Elismerő oklevél kitüntetésben részesült:
Árvai Krisztina, szervezési és koordinációs referens
Szegedi Eszter, hatósági ügyintéző