Hírek

Tatabánya vendégségben

Lengyeltóti, Kisvárda és Mezőkövesd után ezúttal Tatabánya városrendészeti irodavezetője Bányai Szilárd járt rendészetünkön. A szakmai tapasztalatcserét követően a közös program a Miskolci Állategészségügyi telepen folytatódott az adományok átadásával, amelyet a telepüzemeltetés nevében mi is nagyon köszönünk!

Viharkárok Miskolcon

A mai napon városunk fáit, KRESZ tábláit, felsővezetékeit, épületek tetőzetét is erősen próbára tevő 40-70km/h órás sebességgel tomboló szél rendkivül megnehezítette a MiÖR járőreinek az életét is.

 

A járőrszolgálat során számos esetben észlelték a közterület felügyelők azokat a vihar okozta körülményeket, ahol vagy az okozott kár, vagy pedig a közvetlen baleset- és életveszély kialakulása tette indokolttá a terület biztosítását a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve az áramszolgáltató helyszínre érkezéséig.

Elhagyott slusszkulcs

A 7-es választókörzet körzeti rendészének közreműködésével, tulajdonigazolást követően átvehető az a Suzuki slusszkulcs, melyet a mai napon a Miskolc, Széchényi úti (Villanyrendőr) villamosmegállóban találtak. 

A gépjármű kulcsaival kapcsolatosan kérjük forduljon Polyákovich Norbert körzeti rendészhez.

 

Ebcsont beforr

Ezúttal a miskolci Romek téren döntött úgy egy társaság, hogy közterületen fogyasztják el italaikat. Természetesen a MiÖR Térfelügyeleti Szolgálata számára azonnal szemet szúrt a rögtönzött közterületi klubdélután, melynek megszüntetése érdekében azonnali járőrküldésről gondoskodtak.

 

A helyszínre kiérkező közterület-felügyelők hatáskörüknek megfelelően eljártak, a szabálysértőket közterületen történő szeszes ital fogyasztás tilalmának megszegése miatt vonták felelősségre.

 

Ahogy az a térfigyelő kamerával rögzített felvételen is látszik, a kutyatulajdonosnak a fentieken túl további gondjai is akadtak aznapra.

 

Kuka rugdosás

2015. október 31-én, éjjel 2-órakor a Miskolci Önkormányzati Rendészet Térfelügyelő szolgálata Miskolc, Széchenyi u. Kazinczy utcák kereszteződésében egy mozgásában nagy kilengéssel bíró személyre lett figyelmes.

 

A térfigyelő kamerával rögzített felvételen jól látható, hogy a randalírozásával egy időben a sétálóutcán közlekedő hölgyek leszólításával sem járt szerencsével, mely kudarcot az utcai szemetes lerúgásával igyekezett ellensúlyozni.

 

A rövid időn belül helyszínre érkező önkormányzati rendészek a cselekménynek megfelelően megkezdték a garázda személy igazoltatását. A helyszíni intézkedés rendőri közreműködést igényelt, melyet követően megtörtént a személy előállítása a Miskolci Rendőrkapitányságra.

 

Lakatost is hívott a körzeti rendész – egy hete terepen a miskolci seriffek

Egy hét nem sok idő, de így volt már olyan eset, amikor a rendészt hívták segítségül a miskolciak. Egy alkalommal egy hölgy azt jelezte a rendésznek, hogy beletörte a bejárati ajtó zárjába kulcsát. A rendész fogta telefonját, keresett egy lakatost és kihívta. Így segített.

 

Egy másik alkalommal pedig egy nyitott ajtajú autót vett észre közterületen a rendész. Rendszám alapján sikerült beazonosítani a tulajdonost, aki meglepve, de hálásan konstatálta, hogy vigyáztak nyitva hagyott autójára.

 

Szolgálatba álltak a körzeti rendészek Miskolcon

Fotó: Juhász Ákos

Tovább javulhatnak a bűnügyi statisztikák, a lakók pedig nagyobb biztonságban érezhetik magukat – röviden ezt várja az önkormányzat a szolgálatba állt körzeti rendészektől. Miskolcon mind a 20 választókörzet saját rendészt kapott. Arról, hogy melyik körzetnek ki lett a körzeti rendésze, a rendészet hamarosan tájékoztatót postáz majd. Tovább a teljes cikkre... (www.minap.hu)

Kapcsolódó bejegyzés: Körzeti Rendészet

Letették az esküt a körzeti rendészek

Miskolcot szolgáljuk!

Felesküdött Miskolc szolgálatára, és hamarosan munkába is áll az a húsz körzeti rendész, akiket a rendészet hétfői ünnepélyes állománygyűlésén avattak fel a polgármesteri hivatal dísztermében.

A húsz miskolci választókerületben egy-egy állandó körzeti rendész teljesít majd szolgálatot, akik miután letették az esküt, átvehették okleveleiket Kriza Ákos polgármestertől, Kiss János alpolgármester pedig feltűzte karjelvényeiket. Először felmérik, bejárják a területet, hogy megismerjék a helyi problémákat. Keresik majd a kapcsolatot a lakosokkal, de munkaidőben őket is lehet majd keresni akár olyan problémákkal, észrevételekkel, kérdésekkel is, amelyek az önkormányzatot érintik. Tovább a teljes cikkre... (www.minap.hu)

Rendészeti tábort tartanak szakiskolásoknak

MiöR Rendészeti Tábor | 2015

A Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola rendészeti szakos tanulói a Miskolci Önkormányzati Rendészet kétnapos rendészeti táborában elsajátíthatják a rendfenntartás elméleti és gyakorlati ismereteit.

A tábor célja, hogy a szakiskolások testközelből megismerkedjenek a rendészek munkájával. Délelőtt elméleti oktatáson vesznek részt a fiatalok, délután pedig terepre viszik őket, ahol a mezőőri és a közterület-felügyeleti munka titkaiba nyerhetnek betekintést. 

Tovább a teljes cikkre (www.minap.hu)

 

Besurranó tolvajt fogtak a rendészek a Toronyalja utcában

Három bűnözőt is lefüleltek a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai egy héten belül Miskolcon. Mindhármukat a térfigyelő kamerák buktatták le.

 

Legutóbb hétfőn délelőtt a Toronyalja utcában sikerült lencsevégre kapni azt a besurranó tolvajt, aki a terepfelmérés után bemászott egy ház ablakán, majd néhány perc múlva egy pár cipővel távozott. Pechjére a házban dolgozó munkás utánaugrott, és a kamerák is felvették, így a rendőrök szinte azonnal elfogták az alkalmi tolvajt.

Tovább a teljes cikkre  (www.minap.hu)

 

 

Oldalak